A Bajnok – 2015/2016

Soron következő írásunk nem másról, mint a frissen regnáló bajnok – és ezzel mostanában a figyelem kellős közepén álló – Leicester Cityről szól. A fennállása óta idén először angol bajnoki címet szerző csapat nem éppen rövid múltra tekint vissza, hisz alapítása még 1884-ben történt, Leicester Fosse néven. Az első osztályba ugyanakkor csak 24 év múlva, 1908-ban sikerült feljutnia a csapatnak, ahol ráadásul egy évnél többet nem is sikerült tölteniük. Ezután oda-vissza ugráltak az első és másodosztály között, első komolyabb sikerük pedig csak 1949-ben – már Leicester City néven – esett, már ha egy elveszített FA-kupa döntőt – a Wolverhampton Wanderers ellen – sikerként lehet aposztrofálni. Ráadásul az ezt követő 20 évben ezt még további három elvesztett döntő követte (Tottenham Hotspur FC, Manchester United, Manchester City ellen) és a megnyert másodosztálybeli címektől eltekintve komoly sikere csupán az 1971-es Liverpool ellen megnyert Charity Shield volt.

Ezek után hosszú évekre ismét csend ált be a csapat háza táján, sőt volt olyan esztendejük is, amikor a harmadosztályba való kiesés ellen az utolsó fordulóig küzdöttek és az első osztálybeli “tagságukat” csak a 90-es évekre sikerült hellyel-közzel megszilárdítaniuk. Igaz itt már több örömük is lehetett szurkolóiknak, hisz négy éven belül kétszer is sikerült elhódítaniuk az Angol Ligakupát. Ezek után viszont ismét borúsabb évek következtek, nem csak a szerepléseket, de a pénzügyi hátteret illetően is. Egyszer még a harmadosztályban is sikerült vesztegetniük egy évet, igaz innen hamar vissza is törtek. Illetve honi kapcsolódása is van a csapatnak, hisz 2007-ben kölcsönjátékosként Fülöp Márton védte az akkor másodosztályban játszó csapat kapuját!

2010-ben egy kínai befektető kezébe került az egyesület, aki meg is próbált minőségi változást vinni életükben, mivel olyan edzőkre bízta az irányítást, mint Paulo Sousa vagy éppen az angol válogatottat is irányító Sven-Göran Eriksson. Ezután egy kis döcögéssel először ismét feljutottak az első osztályba, hogy aztán majdnem megint kiessenek, de egy fejedelmi hajrának köszönhetően az utolsó nyolc meccsükből hetet megnyertek, ami számukra a kaput jelentette az idei év sikereihez. Innentől pedig, aki követi a Premier League történéseit tudja mire gondolok, bár azért elmondom. Nem kis meglepetésre – sokan még a Loch Ness-i szörny megtalálásánál is valószerűtlenebbnek tartották – Claudio Ranieri irányításával, és a Jamie Vardy, Rijad Mahrez, N’Golo Kanté trió mesébe illő szereplésével, két fordulóval a bajnokság vége előtt, megtörtént az, amire már nagyon régen volt példa Angliában. Új bajnokot avattak! Ezután már csak a jövő kérdései jönnek. Hogy fog szerepelni a csapat a számukra még ismeretlen Bajnokok Ligájában, valamint a nagyobb terhelés miatt, friss címvédőként a bajnokságban? Illetve, hogy sikerül e a sokak szerint már kiöregedett olasz edzőnek egyben tartania a közösségéről és csapategységéről híres keretet?